Az élő szó, kezeskedem,
előszökik jókedvűen,
illendőn, szépen meghajol,
a bajban is kedves nagyon,
van benne vér, vígan cicázik,
siketnek is fülébe mászik,
tekergőzik, csapong vígan,
akármit tesz, kedvünkre van.
De érzékeny: egy semmiségtől
megbetegszik, s csakúgy felépül.
Ha azt akarod, hogy megéljen,
kezed hozzá vigyázva érjen,
ne nyomorgasd, ne törd-gyötörd meg,
kit egy rossz pillantás megölhet,
s már ott fekszik szegény, olyan
lélek nélkül s alaktalan,
csúnyán eltorzult kicsi teste,
a haldoklás, halál kikezdte.
A halott szó ocsmány dolog,
csont szárazon zörög-kopog.
Ocsmány ipar, mely hatra-vakra
halált hoz szócskákra s szavakra!